A Patek Philippe SA egy 1839 -ben alapított svájci luxusóra- és óragyártó, amely a genfi kantonban és a Vallée de Joux -ban található. 1932 óta a svájci Stern család tulajdonában van. A Patek Philippe az egyik legrégebbi óragyártó a világon, megalapítása óta megszakítatlan óragyártási múlttal.
Cégünk sokéves szakértői tapasztalattal rendelkezik óra felvásárlás kapcsán. Az óra felvásárlás területén kiemelten fontos a precizitás, éppen ezért Kollégáinkkal legalább olyan pontos munkára törekszünk, mint amilyen pontos járásra képesek a hozzánk beérkező nagy értékű luxusórák. Ha úgy gondolja, hogy az Ön birtokában is magas minőségű, márkás (például Patek philippe, Rolex, Jaeger-LeCoultre vagy OMEGA) karóra vagy antik óra van, melynek elgondolkozott az eladásán, akkor a legjobb helyen jár!
Cégünk óra felvásárlás esetén azonnali készpénzben fizet az előzetes állapotfelmérést követően. Az árat nagyban meghatározza például, hogy milyen márkájú óráról van szó, milyen a tokja, milyen funkciókkal bír és legfőképpen, hogy milyen állapotú.
Attól még, hogy Ön úgy látja, hogy az egykor nagy becsben tartott, mutatós luxusóráját már megette az idő vasfoga és már keveset ér, ez egyáltalán nem biztos, hogy így is van. Sok karórát igazán lenyűgöző mértékben fel lehet újítani, így mindenképpen megéri betérni hozzánk, ahol valós értékbecslés után korrekt árat fizetünk a karórájáért.
Természetesen az órafelvásárlás nem csak a karórákra vonatkozik. Nagy örömmel várjuk a különböző stílusú és méretű antik órákat is. Legyen szó asztali-, fali- vagy álló óráról, kisebb vagy nagyobbról, több száz éves vagy modernebb típusról, köszönettel várjuk megkeresését!
Az órák igen különleges tárgyak, nagyon sokan nem is tudják, milyen értékes dolog van a birtokukban, míg óra felvásárlás kapcsán fel nem keresnek bennünket. Ilyenkor pedig nagy öröm számunkra, hogy kellemes meglepetést tudunk okozni az Eladónak, aki sokkal több készpénzzel távozik az üzletünkből, mint ahogy azt előre gondolta. karóra felvásárlás
Forduljon hozzánk bizalommal és mielőbb segítünk megállapítani órájának valós értékét és a lehető legjobb árat fizetjük érte!
Arany és ezüst felvásárlás -
Patek philippe karóra felvásárlás
Arany és ezüst felvásárlás -
Patek philippe karóra felvásárlás
Arany felvásárlás azonnal készpénzért -
Patek philippe karóra felvásárlás
Arany felvásárlás azonnal készpénzért -
Patek philippe karóra felvásárlás
Ezüst, régiség és arany felvásárlás -
Patek philippe karóra felvásárlás
Ezüst, régiség és arany felvásárlás -
Patek philippe karóra felvásárlás
Törtarany - Fazonarany és ezüst ékszerek felvásárlása -

Porcelán, régiség, törtarany és fazonarany felvásárlás -

Ezüst - Arany - Törtarany és fazonarany felvásárlás -

Arany - Ezüst - Törtarany - Régiség felvásárlás -

Arany árfolyam - arany felvásárlás - Törtarany és fazonarany felvásárlás -

Arany árfolyam -Törtarany és fazonarany felvásárlás -

Arany árfolyam - Tört arany és fazonarany felvásárlás - ezüst felvásárlás -

Arany árfolyam - Tört arany és fazon arany felvásárlás - ezüst felvásárlás -

Arany árfolyam - Tört arany és fazon arany felvásárlás -

Arany árfolyam - Arany, Tört arany és fazon arany felvásárlás -

Fazon arany felvásárlás - Arany árfolyam - arany felvásárlás - Törtarany és fazonarany felvásárlás -

Arany felvásárlás és arany árfolyam -
Patek philippe karóra felvásárlás
Arany felvásárlás és arany árfolyam -
Patek philippe karóra felvásárlás
Arany árfolyam - hagyaték felvásárló - hagyaték felvásárlás -

Hagyaték felvásárló - hagyaték felvásárlás -

Arany árfolyam - arany ezüst felvásárlás -

Arany zsebóra értékbecslés
Cégünk sokéves szakértői tapasztalattal rendelkezik óra felvásárlás kapcsán. Az óra felvásárlás területén kiemelten fontos a precizitás, éppen ezért Kollégáinkkal legalább olyan pontos munkára törekszünk, mint amilyen pontos járásra képesek a hozzánk beérkező nagy értékű luxusórák. Ha úgy gondolja, hogy az Ön birtokában is magas minőségű, márkás (például Patek philippe, Rolex, Jaeger-LeCoultre vagy OMEGA) karóra vagy antik óra van, melynek elgondolkozott az eladásán, akkor a legjobb helyen jár!
Cégünk óra felvásárlás esetén azonnali készpénzben fizet az előzetes állapotfelmérést követően. Az árat nagyban meghatározza például, hogy milyen márkájú óráról van szó, milyen a tokja, milyen funkciókkal bír és legfőképpen, hogy milyen állapotú.
Attól még, hogy Ön úgy látja, hogy az egykor nagy becsben tartott, mutatós luxusóráját már megette az idő vasfoga és már keveset ér, ez egyáltalán nem biztos, hogy így is van. Sok karórát igazán lenyűgöző mértékben fel lehet újítani, így mindenképpen megéri betérni hozzánk, ahol valós értékbecslés után korrekt árat fizetünk a karórájáért.
Természetesen az órafelvásárlás nem csak a karórákra vonatkozik. Nagy örömmel várjuk a különböző stílusú és méretű antik órákat is. Legyen szó asztali-, fali- vagy álló óráról, kisebb vagy nagyobbról, több száz éves vagy modernebb típusról, köszönettel várjuk megkeresését!
Arany és ezüst felvásárlás -
Arany zsebóra értékbecslés Páty